A Herzog féle műkincsek.

A második világháború alatt divattá vált Európa gazdag zsidai tulajdonában lévő mindenféle "értéktárgyak" beleértve aprópénz, karikagyűrű, aranyfog elrablása, mi sem természetes, hogy hasonló sorsra jutottak az ingatlanok, valamint a vagyonokat érő patinás műkincsek. Szerte Európában a szabad rablás ünnepelt. Mikor a kerék megfordúlt és azokat jogos tulajdonosaik birtokába kellett volna visszaszármaztatni, a becsületes megtalálók nem álltak sorban, gyakorta olyanok akiknek valójában a rablásban semmi részük sem volt. Egyik ilyen ismert festmény, mely nem kevesebb mint három igen sikeres film tárgya volt, Gustav Klimt 1907-ben festett képe, "A Dáma Aranyban" volt, mely portré Adele Bloch-Bauer-t ábrázolta, aki a festő barátja és támogatója volt. A festmény 1941-ben a nácik "eladták" az osztrák állami galériának, mely a bécsi Belvedere palotában van, ahol a kép ki lett állitva és senkit sem zavart, hogy a kép egy zsidó nőt ábrázolt. 2006-ban az amerikában élő jogos örökös pert indított a kép (összesen öt kép) visszaszármaztatására. Elsőfokon a bécsi bíróság a beadványt elutasította különféle megokolásokkal, de végül is a bécsi bíróság döntése révén Mária Altmann visszakapta jogos örökségét. Ugyanazon évben a képet Ron Lauder megvásárolta 135 millió US$ rekordárért és azóta a kép a new yorki "Új Galeriában" van kiállítva. Mint látni fogjuk a magyar bíróság nem hasonlít az osztrák bíróságra.

Magyarországnak sincs mit szégyenkeznie. Báró Herzog Mór (Móritz) Lipót (Leopold) de Csete féle műgyüjtemény egy részéről van szó, 44 műalkotásról, míg az eredeti teljes kollekció 2.500 darabból állt. A gyüjtemény egyes darabjai a volt Szovjetúnió hadifogságába kerültek és máig is ott vendégeskednek (Hermitage, Pushkin, Nizhny Novgorod múzeumok), azonkívűl vannak műalkotások Németországban és Lengyelországban is. Miután Budapest behódolása után a szovjetnek a Herzog gyüjtemény már nem volt Magyarorszázon, tehát minden valószínüség szerint a képek Németországban estek orosz kezekbe. Esetenként egyes műalkotások, úgy magyar mint külföldi aukciókon kerülnek napvilágra. 1945 után, a gyüjtemény egy részét a jogos örökösök Herzog István felesége és Herzog András leánytestvére Erzsébet (Mór Lipót két fia István és András, leánya Erzsebet a csepeli Weisz Manfréd (Manó) család fiához Alfonz-hoz házasodott, így teljes neve Erzsébet Weisz de Csepel született Herzog de Csete)nyugatra csempészték. A kimenekítés kiderűlt, büntetésképpen a magyar szocialista állam elkobozta Erzsébet tulajdonához tartozó, de magyar múzeumokban lévő gyüjtemény 44 darabját, melyek azóta a is ott vannak kiállítva. A 44 műalkotás mely a jelenlegi per követelés tárgyát képezi. alapértéke kereken egy millárd US$.

A Herzog család alapítója Adolf, aki Baranya megyéből költözött fel Budapestre 1836-ban, hol gabona, gyapjú és dohánykereskedelemmel foglalkozott. Ami az üzletmenetelt illeti, az nem volt valami fényes, inkább tengődött. Fia Péter, aki 1862-ben vette át a céget összehasonlíthatatlanúl sikeresebb üzletember volt. Kezdetben a pesti Viktória malom főrészvényese lett, majd Európa legnagyobb terménykereskedője lett, majd ami a dohányt illeti, a balkán és török dohányt, annak is egyik legnagyobb európai kereskedője lett (ki nem emlékszik a fínom török és hercegovina dohányokra?), bekapcsolódott a szén és kémiai iparba és végűl a finaciális üzletekbe, a kereskedelmi bankba. Az üzleti sikerrel párhuzamosan jött nemcsak a vagyon, de az elismerés is és 1886-ban nemességet kapott, bárói titulust. Innen az előnév csetei, vagyis de Csete. Csete egy baranya megyei falucska, minden bizonnyal apja származási helye.

Péter fia, báró csetei Herzog Mór Lipót megsokszorozta apja vagyonát és mint a művészet hódolója komoly összegeket spendírozott műalkotásokra, melyeketlakásában, Budapest, Andrásy út 93 alatt lévő palotájában állított ki. Mintegy 2.500 válogatott műalkotást gyüjtött össze. A beszerzéseket főleg az első világháború előtti korszakban eszközölte, méghozzá Párizsban, mely az akkor a művészet centrumaés piaca volt. volt A párizsi műalkotások bevásárlása Európa gazdagjainak kedvenc szórakozása volt, nevezhetjük úgy is, hogy Európa krőzusainak "státusz"-ához tartozott. ­Az aukciókon találkozhatott sógorával báró Hatvany Deutsch Ferenccel, de nemcsak magyarországiakkal, hanem másokkal, példáúl Szergej Scsukin, orosz kelmekerekedővel, aki mint beteg gyerek nőtt fel, dadogott, mégis megsokszorozta apja vagyonát és mindenkín túltett, mert 24.000 műalkotást gyüjtött össze, melyek számára külön házat építtetett Moszkvában, a Trubeckoj palotát. Scsukin-nal kapcsolatban információ a kuruc.info-nak, Scsukin nem volt zsidó.

A tizenkilencedik század második felében és a huszadik század elején a magyar nemzetgazdaság eminensei közé három zsidó család tartozott, melyek masszívan résztvettek annak megalapozásában és megerősítésében. Ez talán a három legnagyobb kaliberű család, de semmiesetre sem az egyedüliek, mert száz mások, szintén zsidók, követték nyomdokaikat.Közös vonásaik voltak, zsidók, semmiből, saját tehetségükkel meteor szerűen alapozták meg vagyonukat és társadalmi pozícióikat, majd a második világháború alatt elrabolták vagyonukat, gazdasági vállakozásaikat, sokak életüket is (Herzog András 40 éves, munkaszolgálat 1942) és letüntek a porondról. Sikeres gazdasági aktivitásuk nem maradthatott elismerés nélkűl és hazájuktól nemesi címet és előnevet kaptak. Ezen címkórság, az európai középkor maradványa nem zsidó tradíció, sem nem szokás, mégis a családok gondosan használták azokat, eleinte keverve a régit az újjal, majd csak az újat. Herzog - báró csetei, Weisz – báró csepeli és Deutsch – báró hatvany. Azonkívűl a családok nemcsak, hogy jó viszonyban és kereskedelmi kapcsolatokban voltak egymással, szoros családi kapcsolatokat is alapoztak meg. Báró Csetei Herzog Mór Lipót lánya Erzsébet, báró csepeli Weisz Manfréd fiához Alfonzhoz ment feleségűl. Báró csetei Herzog Mór Lipót felesége báró hatvany Deutsch Ignác leánya Janka volt.

Ami a csepeli Weisz Manfréd megaüzemet illeti, azt Manfréd és bátyja Berthold, Baruch Weisz falusi pipakészítő unokái kezdték 1882-ben a Lövölde téren az "Első Magyar Konzerv Gyár" néven (valóban az első volt), húskonzerveket készítettek. Majd átköltöztek Csepelre, az akkor kies szigetet impériummá varázsolták. majd fokozatosan, de gyorsan áttértek a fémiparra és a bankokra. 1896-ban Berthold kivált a cégből, mely Manfréd vezetésében maradt. Az első világháború kitörésével hadiszállítók lettek, a magyar nehézipar megalapítói. Ami a Hatvani Deutsch dinasztia megalapítóját illeti, az az aradi Deutsch Ignác érdeme, aki betársúlt apja szatócsüzletébe tizenkilencéves korában 1822-ben, a környéki arisztokraták házizsidaja lett. Házassága révén terménykereskedő lett, majd a tizenkilencedik század közepén Pestre költöztek. A terményszállításokkal kapcsolatban a vasútépítéshez, és a malmokhoz jutott. A magyar gazdaságnak fejlesztéséhez a cukorrépa termelést és a gőzt adta: a gőzmalmokat és a gőzvasutat.

Herzog Mór Lipót stúdiója.

Herzog Mór Lipót otthonában, az Andrássy úti palotában "csak" 2.500 műalkotás volt és érthető, hogy azokat felsorolni lehetetlen. A kollekcóban voltak Paul Gauguin "Csendélet" valamint "Két Tahitii Nő Mangóval", öt El Greco (1541-1614) egyik "Krisztus Levetkeztetése", négy Francisco Goya (1746-1828), Diego Velazquez (1599-1660), Lucas Granach (1472-1553), Francisco Zurbaran (1598-1644), Camille Corot (1796-1875), Pierre Auguste Renoir (1841-1919) képek. Mi sem természetesebb, hogy ilyen mennyiségű, vagyonokat érő műalkotások nem mentesek problémáktól sem. 1919-ben, mikor kitört a kommün a nép nevében beszélők a kollekcióra rátették a kezüket, de sokan mások a jövőben sem viselkednek másképpen. Ami a nácinyilasokat illeti, mindíg nagy művészetbarátok voltak, nem annyira magáért a művészetért, melyet dekadensnek ítélnek, de határozottan annak az anyagi használhatóságáért.

A Herzogok ennek tudatában a műkincseket igyekeztek elrejteni a család birtokain és gyáraiban. A koncra éhes farkasok közűl a náci németek ügyesebbek voltak és megelőzték a nyilas magyarokat, megtalálták a dughelyeket és az "árút" átszállították egyenesen Adolf Eichmann főhadiszállására. A tömeggyilkosságokra specializálódott Eichmann rablóvezér, nem nagy hódolója és szakértője volt a művészeteknek -nem értesítette és meg sem kérdezte a magyar rablókat- hanem a legnagyobb természetességgel az egészet am block továbbította Németországba, gyakorlatilag még saját szövetségesét is meglopta. Egyetlen láda maradt, mely egy perzsaszőnyegbe csomagolt képet, Gauguin "Csendéletet"-t tartalmazta, melyet az "Állambiztonsági" Szervek 1944 májusában a Nemzeti Múzeumnak adták a szabadrablás elvei alapján. Az Eichmann féle műértékeket az amerikai hadsereg megtalálta és az az 1946-1947-es évek folyamán visszaszállította Magyarországra, azon feltétellel, hogy a magyar múzeumok diszponálhatnak velük, mindaddig, mig az igazolt jogos tulajdonosok előkerülnek és visszaveszik jogos tulajdonukba. Ugye vannak olyanok akiknek az erkölcsi alapjuk nem rablásra van beállítva?

Paul Gauguin Csendélet.

Paul Gauguin Két Tahiti Nő Mangóval.

El Greco Agony in the Garden

Ami a magyar Szépművészeti és Nemzeti Galéria múzeumokban lévő műalkotásokat illeti, azok visszaszármaztatását minden eddigi magyar kormány finoman kifejezve, nem favorizálta. Mór Lipót lánya Erzsébet, akitől a kommunista rezsim elkobozta a képeket, 1992-beni halála előtti években, a jóval a kommunizmus bukása után, megpróbált hat, kisebb értékű képet visszakapni, de sikertelen volt. Martha Nierenberg amerikai-magyar polgár, Erzsébet leánya, Herzog Mór Lipót unokája kezdte el a törvényes követeléseket már 1999-ben a magyarországi törvényszék előtt. Kezdetben a Budapest Városi Bíróság tizenegy alkotás visszaszármaztatását ítélte meg, azonban 2008-ban a feljebbviteli fórum nullifikálta az előbbi döntést. Egy bizomyos fázisban 2006-2008 között az örökösök hajlandók voltak egyezkedni, oly formában, hogy a magyar állam kártalanítja őket a szóben forgó képek piaci értékének 50% erejéig, ami kb. félmilliárd US$. A magyar kormány az ajánlatot elutasította. Hogy a magyar kormány ezen határozata nem-e volt elhamarkodott, hamarosan kiderűl.

Érdekes tény, hogy a kormánydöntések más elrabolt műalkotások ügyében nem mindíg és nem annyira merevek és a jogos tulajdonosok javára döntenek. Noha érték szempontjából azok az alkotások messze vannak a Herzog féle gyüjtemény értékétől, de kétséges, hogy ez az egyedüli ok a háttérben. Nemrégen kerűlt vissza a gróf Batthány család tulajdonába az elrabolt Peter Bruegel "Keresztelő Szent János Prédikációja" titulusú 30 millió US$-t érő kép, Rövidesen egy másik nemesi tulajdonban volt három műalkotás is jó úton van a jogos tulajdonosok felé. De nem minden esetben ennyire bőkezű a magyar kormány, hanem úgy cselekszik mint a Herzog gyüjtemény ügyében. A Zsolnai örökösök visszakértek egy ezer darabból álló ritka porcellán gyüjteményt, mely a gyárban volt kiállítva. A család azzal érvelt, hogy az államosítás idején a gyárat államosították és nem a privát kollekciót. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az "államosítást" per se, az utóbbi évtizedek magyar kormányai jogtalannak tartják. Mégis, a kormány döntés szerint jogos volt a porcellán gyüjtemény állami tulajdonba vétele. Ismét egy példa, mikor egy demokrata kormány "igazolja" a kommunista kormány túlkapásait. Még nincs kormánydöntés az örökösök javára a Schiffer Miksa féle hagyaték ügyében sem. Három igen híres magyar festő nagyméretű alkotásairól van szó,

A szóban lévő 44 képet a kommunista kormány kobozta el kvázi büntetésképpen más műalkotások külföldre csempészéséért Erzsébet által, noha a festmények már a magyar múzeumokban voltak, miután az amerikaiak a képeket ott letétbehehelyezték, azon félreérthetetlen feltétellel, hogy azok jogos tulajdonosaiknak visszaadandók. A jelenlegi magyar kormány, az igazat megvallva elődei sem, semmiben sem követik a volt rezsim cselekedeit, kivétel a műrablásban. Ez némi meglepetés. Abban viszont, hogy az amerikai bíróság döntése után a magyar jobb szennycsatornája a "kuruc.info" egy antiszemita uszításba kezdett, nincs meglepetés. Magáról a kuruc.info-ról csak annyi információ, hogy nem Rákóczi kurucairól van szó, hanem az utcákon futkusó kurucokról. "Beindúltak a Herzog zsidók" mondák a kurucok. Mikor a Herzog vagy más zsidó család bárói titulusát emlitik, azt idézőjelbe teszik, mit is számít egy zsidó "báró", miféle rossz vicc? A vagyona, a vagyona, az már más kérdés. Miután a mór megtette kötelességét, a mór mehet. A nyilas tradició nyomdokain haladva zsidó vagyon kisajátítása (elrablása) évezredek óta, a mai napig is kóser. Ugyanez a problémája a nyilas kurucoknak nincs a fentebb említett El Greco festménnyel, melyet a gróf Batthány családnak adtak vissza, az jogos. De zsidóknak? Ki hallott ilyet, hogy egy zsidó visszakövetelheti a vagyonát? A nyilas antiszemetek ugyan halandók, de hiány utánpótlásban sajnos, nincs. 1944-ben tönktették az országot, de már elfelejtették és azt hiszik, hogy mások is.

Jelenleg a "Herzog zsidó", az amerikai David de Csepel, Herzog Mór Lipót 45 éves dédunokája, képviseli a család ügyeit a 44 műalkotás ügyében és beadványát, megúnván a huza-vonát, az amerikai bírósági fórumokhoz adta be 2010-ben. Az amerikai bíróság már háromszor tárgyalta a magyar állam ellen beadott követelést. Az eddigi döntések a Herzog család javára voltak. A legutóbbi és harmadik határozatában (2016) a Washingtonban ülésező kerületi bíróság szenior birónője Ellen S. Huvelle megállapította, hogy az amerikai törvényszék igenis illetékes tárgyalni a követelésben, és elutasította azt a magyar álláspontot, mely szerint illetékesség hiányában a folyamodványt az amerikai bíróságnak vissza kell utasítania. A birónő konstatálta, hogy a műalkotások ellenérték nélkűl lettek elvéve, tehát a kártérítés megalapozott. Ezen harmadik és utolsó határozat ellen a magyar kormány további vaskos dokumentumokkal tiltakozik, de jogi körök úgy ítélik, hogy esélyeik továbbiakban igen csekélyek. Az amerikai birósági 42 kép ügyéhez viszonyúl, de a család nem akarja a két további kép sorsát sem elhanyagolni.