top of page

Ünnepel a holland demokrácia

  • georgekende
  • Nov 5, 2016
  • 4 min read

Geert Wilders 53 éves holland politikus, aki politikai karrierjét 26 éves korában kezdte a VVD párt keretében (Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért), mely párt hollandia jelenlegi legnagyobb pártja, Mark Rutte vezetében, aki a jelenlegi koalíciós miniszterelnök is a szocialista PvdA, a Munkapárttal koalícióban. A VVD a parlamentben 40 széket birtokol 150-ből (26.6%), míg partnere 38 széket (25.3%). A VVD liberális jobb, a PvdA baloldali és ritkán jutnak közös nevezőre és ami összetartja őket, azok a hatalom és a miniszteri pozíciók. Wilders 2004-ben pártot cserélt és Független párthoz csatlakozott, de rövid két év után 2006-ban megalapította saját pártját a Szabadság pártot, PVV, melynek jelenlegi, 2012-ben választott parlamentben 15 helye van (10%). A következő választások Hollandiában 2017-ben lesznek, ugyanakkor Francia és Németországban is, a muszlim probléma árnyékában. Politikai nézetei szempontjából Wilders szélső jobb, de semmiesetre sem antiszemita sőt Izrael lelkes barátja. Igen gyakran, több mint negyvenszer látogatott Izraelben és jó kapcsolatokat tart fennt a politikai vezetőséggel és gyakori látogató a hágai izraeli nagykövetségen. Szoros izraeli kapcsolatai következtében a törökök azt találták ki, hogy izraeli útlevéllel rendelkezik. Wilders nem volt hajlandó politikai szövetségre lépni az EU parlament keretében sem Jean Marie Le-Pen francia, sem a közben elhunyt Jörg Haider osztrák jobboldali pártokkal az antiszemitizmusuk miatt. Wildersnek vannak enyhe esélyei a 2017-es válasok alkalmából megnyernie a miniszterelnöki széket, melyet a választásokon a legmagasabb szavazatot nyerő párt jussa, ami nem több, mint a szavazók 25%-a. .

Geert Wilders

Wilders népszerűsége emelkedőben van miután politikai nézetei élesen muszlim ellenesek. 2008-ban egy 17 perces rövidfilmet alkotott, Fitna címmel. Fitna egyrészt nézeteltérést és emberek közötti különbséget jelent, másrészt a hitvallás próbatétele megpróbáltatások közepette. A film bemutatja, hogy a Korán gyűlöletre motiválja hiveit minden ellen ami nem felel meg tanainak, azonfelül az iszlám támogatja a terrorizmust, antiszemitizmust, az aggresszív rendbontást, a "hitetlenek" leigázását, a nők elnyomását, a homoszexuálisok kiirtását és mindent, ami az iszlámot sérti, halállal büntet. A film bemutatja az iszlám káros hatásait Hollandiára. A filmet holland és angolnyelvű verzióban a "LiveLeak"-nek nevezett interneten terjesztették, de az említett állomás ideiglenesen megszüntette a közvetítést a személyzetet érő életveszélyes fenyegetések miatt. Bizonyos biztonsági intézkedések után a közvetítést megújították Európában, de nem demokratikus (?) Amerikában, hol "ellentétek" megokolással nem közvetítették a Fitna-t, vagyis az amerikai demokrácia behódólt a muszlim követeléseknek, melyek bizonyára kellő mjennyiségű anyagiakkal vannak támogatva. ..

Wilders Hollandia iszlamizációják megszüntetését hirdeti (deislamization) és azt, hogy Hollandia ismét a hollandoké. Wilders politikai programmja (egy 11 pontból álló manifesztumot adott ki), az iszlámot fasizmussal vádolja, a mecsetek bezárását, a Korán betiltását, az iszlám államokból való bevándorlás megszüntetését, a muszlim női viseletek, a hijab (fejkendő, mely a fej minden részét fedi az arc kivételével) a niqab (csak a szeme látható) és a burka (sátorszerűen fedi az egész nőt) betiltását követeli, valamint minden olyan iszlám aktus betiltását, mely a közrendet sérti. Wilders szerint ezen rendelkezések évi 7.2 billió US$ megtakaritás fognak eredményezni Hollandiának. Wilders tudja mit mond. Szerinte a marókkói származásúak aránytalanúl magas száma részesűl szociális juttatásokban, gyakorlatilag jórészük becsapja a szociális intézményeket. Timon Dias riporter adatai szerint a marokkói származású ifjúság 65%-a le volt tartóztatva a rendőrség által és ezek egyharmada, vagyis a marokkói eredetű ifjúság 21.6%-a (!!) többször mint ötször volt letartóztatva.

Wilders 2014-ben egy pártja által rendezett politikai választási gyűlés alkalmával szónokolt és kérdéseket tett fel hallgatóságának. Az egyik kérdés "több vagy kevesebb marókkóit akartok Hollandiában?" A tömeg hangos válasza "kevesebbet". Wilder kinyilatkoztatta "mi erre foguink törekedni". Ezen nyilatkozatát Wilders többször megismételte, "minnél kevesebb marokkói, annál jobb" formában is. Ennek következtében bíróság elé állitották. A vád "emberek csoportjának szándékos sértegetése faji alapon, valamint gyűlölet és megkülönböztetés keltése ellenük". Az EU törvenykodex 10(2) cikkely meghatározása szerint a szabad véleménnyilvánítás korlátolva lehet, ha sértve van "a nemzetbiztonság érdeke, az ország territoriális sértetlensége, a közbiztonság, rendbontás és bűnök megelőzése, a közegészség, morál és csoportok képviseleti jogainak védelmében, bizalmas információk nyilvánosságra hozatala, vagy biztosítani a törvény autoritását és pártatlanságát."

Wilders védőügyvédje Geert Jan Knoops szerint politikailag motivált vádemelésről van szó, a közelgő 2017-es parlamenti választások miatt, mert Wilders népszerűsége emelkedő tendenciát mutat álláspontja következtében és a kormánypárt a VVD félti pozícióját. Knoops felhozott három esetet, mikor politikusok hasonló kijelentéseket tettek, de nem lettek vád alá helyezve. Rob Oudkerk a PvdA (munkapárt) "sok marokkói sz@r van itt", Hans Spekman PvdA " meg kell aláznunk a marokkóiakat" és Diederik Samsom, szintén PvdA politikus, "a marokkóiaknak etnikai monopoliumuk van rendzavarásra". Mindhárman Mark Rutte koalíciós partnerei, akiket nem állítottak bíróság elé, viszont az ellenzéki politikust, Wilders-t, igen. A védőügyvéd szerint megválaszolatlan marad egy alapkérdés. Ki ártott többet eddig Hollandiának, a marokkói eredetű polgárok akiknek szándékában sincs beilleszkedni a holland társadalomba és parazitáskodnak az államon, vagy Wilders, aki erre figyelmeztet? A marokkó holland polgárok rendbontásai csak a kezdetén vannak. Rendbontók, de nem buták, húzzák a kötelet amíg csak lehet és helyesen értelmezik a politikusok gyengeségeit és éhségüket szavazókra és ezt igyekeznek saját javukra minnél jobban kihasználni. Mindez csak kezdet, evés közben jön meg az étvágy.

Geert Wilders az utolsó hat évben rendszeresen a törvényszék elé van citálva muszlim "gyűlöletbeszéd" ügyekben, 2010-ben a bírósági folyamat kezdete előtt két nappal kiderűlt, hogy az egyik bíró (a háromból) aki Wilderst a bíróság elé állította, néhány hónappal korábban együtt ebédelt az egyetem iszlám tudományok professzorával, aki tanuként szerepelhetett volna, és arról próbálta meggyőzni, hogy miért is kell Wilders-t törvény elé állitani. A törvényszéki tárgyalást elnapolták és a bírókat lecserélték.

A jelenlegi bírósági folyamat, október 31.-én kezdődött. Wilders kijelentette, semmi hibát nem követett el és bojkottálja a perfolyamatot, mely a szabad véleménnyilvánítás ellen van: "Holland polgárok milliói torkig vannak az marokkóiak által elkövetett erőszakkal és terrorral. Hollandiában mely nem demokrácia többé, hanem diktatúra, a marokkóiak súlyos problémákat okoznak. Nekem, mint politikusnak kötelességem országunk problémáival foglalkozni". A választások Hollandiában 2017 márciusában lesznek. Wilders pártja, a véleménykutatás szerint 18%-ot kaphat, mely az erősen fragmentált hollandiai politikában, problémákat okozhat Mark Rutte vezetett VVD pártnak és kormányának. .

 
 
 

Comments


Also Featured In

© 2023 by "This Just In". Proudly created with Wix.com

bottom of page