Franklin Delano Roosevelt és a zsidók.

Franklin Delano. Roosevelt (FDR) Amerika 32. elnöke volt, aki 1933-tól 1945-ben bekövetkezett haláláig ült az elnöki székben. Gyakorlatilag négy választáson szerepelt mint elnökjelölt és mindnégyen fölényes győzelmet aratott. Amerika zsidó lakossága magas százalékban támogatói közé tartozott. Mint elnök nagyra volt értékelve. Megmentette Angliát fegyverszállításokkal, majd a világot is csatlakozván katonailag is a háborúhoz annak a megnyerésében egyik főrészvényes volt úgy a németek, mind a japánok ellen. Az utóbbi napokban a 70. Holokauszt megemlékezés alkalmából kellemetlen és megválaszolatlan kérdések kerültek napvilágra, sajnálatos módon Roosevelt cselekedeteivel kapcsolatban.

Kép 1. Franklin D. Roosevelt

Roosevelt úgy apai, mint anyai ágon minden kétségen felül zsidó ősök ivadéka volt, ámbár a család "elgojosodott". Az antiszemiták szerint családját, 1620-ban űzték ki Spanyolországból nevük akkoron Rossocampo volt. Az elűzés dátuma és vele kapcsolatos adatok jellemzően az antiszemitákra kétesek, mivel az kiűzetési határozat 1492-ben adatott ki és 1620-ban már rég nem voltak zsidó Spanyolországban. FDR apja James hetedik generációs leszármazottja volt Claes Maartenszen van Rosenvelt nevű hollandiai zsidó bevándorlónak, aki 1623-ban született Hollandiában, 1648-as évben költözött az újvilágba, nevét Nicholas Roosevelt-re változtatta megnősült Jeanettje Samuels Thomas-al és ahol 1659-ben, 37 évesen halt meg. Utólsó gyermeke, ki halála előtti évben született, Nicholas (1658-1742) már a második amerikai generáció volt. Mivel az apa és fia neve ugyanaz, Nicholas, zsidóknál nem szokás, feltehető, hogy ekkor a hollandiai zsidó ős, már kikeresztelkedett. Az fiatalabb Nicholas fiának leszármazottjai úgy Theodore Roosevelt aki az US 26. republikánus elnöke volt (1901-1909), aki lelkes cionista támogató volt: "azt hiszem, hogy teljesen rendben van, ha egy cionista állam kezdődik Jeruzsálem körűl. Béke csak akkor lesz ha újra zsidók lesznek Palesztinában". Hasonlóképpen Franklin Delano Roosevelt a demokrata párti elnök, akiről bővebben tárgyalunk a leszármazottja.

James Roosevelt, FDR apja, aki a hetedik generációs leszármazott, volt Franklin Delano Roosevelt apja. Felesége, vagyis FDR anyja, Sarah Delano olasz-spanyol zsidó család leszármazottja. Ettől kezdődően épült be Sarah által a családnévbe a Delano rész.

A II. Világháború 1939 szeptember elsején tört ki. Közel négy hónappal azelőtt, május 13.-án Hamburgból az St. Louis óceánjáró, Gustav Schröder kapitánysága alatt, 937 utassal a fedélzetén, majdnem mindegyik zsidó, akik kubai beutazó vízummal rendelkeztek. Havanába érkezvén a hajót csak a kikötő külső részébe engedték kikötni, az utasokat nem engedték leszállni és a vizumokat a kubai kormány visszavonta. Mindössze 29 személyt engedtek leszállni és egy továbbit kórházba szállítottak öngyilkossági kísérlet után. Cordell Hull amerikai külügyminiszter, Henry Morgenthau pénzügyminiszter hitrsorsos enyhén, helyesebben mondva túl enyhén, tehát sikertelenűl interveniáltak. Vajjon Roosevelt beleavatkozott-e? Bizonyára nem! A JOINT próbálkozásai ezután eleve halálra voltak ítélve.

Kubából a St. Louis az amerikai partok felé vette az útját, de az előbb említett Cordell Hull azt tanácsolta Rooseveltnek, hogy ne engedje be a menekülteket, vagyis aki Kubának a menekültek beengedését ajánlotta, saját Amerikájában élesen ellenezte azt. Hol volt Morgentau? Az akkori londoni amerikai nagykövet (1938-1940) Joseph P. Kennedy, akitől fiai bizonyára nem örökölték politikai bölcsességüket, aki mint Hitler csodálója a München pakt támogatója volt, ellenezte az amerikai segélyt az angoloknak a háború kitörése után, szintén szerepet játszhatott, lévén antiszemita. Kennedy azt mondta Dirksen német londoni nagykövetnek, hogy nem az a baj amit a zsidókkal csinálnak, hanem a zaj, ahogy csinálják. További bölcsessége, vannak ugyan egyes rendes zsidók, de mint faj, büdösek. A felelősség természetesen a pálforduló Cordell Hull-t is terheli, de sokkal; inkább magát az elnököt Franklin Delano Roosevelt-et, akinek megvolt a törvényes joga a zsidó menekülteket beengedni, de nem tette. Tekintettel arra, hogy senkit nem kellet megkérdeznie, az elutasítás felelőssége Rooseveltet terheli. Az akkopri amerikai zsidóság sem mutatott testvéri szeretetet a menekültek irányába és ha azt összehasonlítjuk avval, amit a zsidó testvéreink tesznek napjainkban a muszlim menekültek javára, irigykednem kell. A St. Louis 907 utasa ugyan menekülteknek számítottak, de csak azért mert egy őrült náci és rendszere elől menekültek, de semmiféle anyagi terhet nem róttak volna arra az országra, aki befogadta volna őket és amellett számuk elenyésző volt. Schröder kapitány aki legkomolyabb formában mindent elkövetett, hogy utasai megmeneküljenek, fel és alá hajókázott a floridai partok mellett, hogy alkalmat adjon utasainak a partra menekülni, de az amerikai parti hajóőrség külön paracsot kapott annak megakadályozására. Schröder bizonyos fázisban hajótörést tervezett utasai megmenekítésére. Mivel fejétől büdös a hal, a fej ebben az esetben az amerikai zsidók bálványa Franklin Delano Roosevelt volt, de magának az amerikai demokráciának sincs mit dicsekednie az esettel, nem rendeztek tüntetéseket mint napjainkban. Nagyon kár volt ezen folttal bepiszkitania Rooseveltnek tartós és eredményekben sikeres elnökségét, aki rövidesen a szabad világ vezető személyisége lett.

Schröder nem mondott le zsidó utasai megmentéséről és Kanada felé vette az útját. Kanada, melynek területe közel tíz millió négyzetkilóméter és akkoron lakossága mindössze 12 millió volt (1.2 lakos egy négyzetkilométerre), szintén nem talált helyet kevesebb, mint ezer náci menekült zsidónak. Dicséretreméltó módon számos kanadai vallási méltóság és akadémiai tagok apelláltak a zsidók beengedése érdekében, de nem volta megfelelő ember ott sem. Kanada akkori miniszterelnöke William Lyon MacKenzie King bizonyára nem szerethette a zsidókat, ha valóban tőle ered a mondás, hogy "zsidókból egysem is sok" (none is to much). Frederick Blair az akkori bevándorlási hivatalnok élesen ellenezte nem csak a szóbanforgó menekültek, de minden zsidó befogadását Kanadába a háború alatt. Schrődernek nem maradt más hátra, mint vissza Európába, ahol szétosztotta a menekülteket európai államok között.

Ami magát Roosevelt-et illeti, további kérdések maradtak megválaszolatlanúl. Az egyik: miért nem bombázták a szövetséges bombázók, abszolút légi fölényük ellenére az Auschwitz és egyébb haláltáborokat, valamint az odavezető vasútvonalakat, melyek teljes mértékben védtelenek voltak bombázás ellen. Sokszor fordúlt elő, hogy a bombázó egységek átrepültek Auschwitz fölött. A bombázásra küldött légibombázok nemcsak bombáztak, hanem fényképeztek is. A felvételek elemezve voltak, nem tüntek fel a koncentrációs táborok abnormális méretei? A magyarországi zsidók esetében, mikor kevesebb, mint három hónap alatt 430.000 embert szállítottak elpusztításra, a vasútak és az égetőkemencék lebombázása komoly zavarokat okozhattak volna a pusztítás ütemében és a halál-gépezetben, sőt a náci katonai tervezésben is. Nevetséges azt mondani, hogy a szövetséges hadvezetés nem tudta mit csinálnak a német nácifasiszták a zsidókkal, cigányokkal, szerbekkel, lengyelekkel, orosz hadifoglyokkal, sőt mintegy 200.000 mentálisan vagy fizikálisan visszamaradt személyekkel, akik elpusztítása mindenféle további tömeges pusztítás kísérleti begyakorlása volt.

A "Holocaust and Genocide Studies" című tudományos folyóirat, -Oxford Akadémia és a Washington Holocaust Museum kiadásában- a legutóbbi, 70. holokausz megemlékezés számában, Thorsten Noack német történész részleteket közölt arról, hogy a Franklin D. Roosevelt adminisztráció, már az 1941-es év elején (még a Szovjetúnió megtámadása előtt}, tudott a nácik "Euthanasia" (fájdalom mentes halál), vagyis németek által életre nem érdemesek szisztematikus kiirtása programmjáról, de nem csináltak semmit. Noack szerint, William Shirer történész és újságíró 1941 elején, úgy a Life magazin, mint a Readers Digest lapjain megdöbbentő részleteket közölt a nácik tömeggyilkosság technikákról, mely révén elpusztítják a fizikai és mentális betegségekben szenvedő német polgárokat. A titkos programm neve Aktion T-4 volt, mely keretében, mintegy 200.000 beteget elgázosítottak, intravénás mérgekkel öltek meg stb. Valószínüleg az adatokat Shirer Jacob Beam-tól a berlini amerikai követség titkárától kapta és eredetük német antinácik. Beam legkevesebb tíz részletes beszámolót küldött 1940 márciusa és 1941 márciusa között Cordell Hull washingtoni külügyminisztériumába. A külügyminisztérium háború előtti stratégiáj az volt, hogy "nem kritizálni Hitler politikáját" mellyel azt akarta elérni, hogy ne zavarja Amerika politikai és gazdasági viszonyait a nácikkal. Emlékeznünk kell arra, hogy az adott éveket nehéz háború előtti éveknek nevezni, mert Európa már náci iga alatt volt és Anglia nap-napi bombáz'asok közeepette tartoot a partraszáll'astól. Nem is beszélve arról, hogy a német hadigépezet már felvonúlt és készenvolt a Szovjetumió megtámadására. Talán a Roosevelt adminisztráció azért nem engedte be St. Louis zsidajait, mert nem akarta provokálni Hitlert és a nácikat? Sokszor hallottuk azokat az erkölcstelen és hazug megokolásokat úgy a St. Louis 907 zsidaja, valamint az Európából menekülni akaró zsidók visszautasításával kapcsolatban, hogy Amerika, Kanada és hasonló jóemberek azért utasították el a zsidó menekülteket, mert nem akartak "német kémeket" beengedni országaikba. Közönséges gyalázat. Bizonyára érdekes nép a zsidó, a nácik angol-amerikai kémeket, az amerikaiak német kémeket és a magyar nyilasok orosz kémeket láttak bennük. Nem sok egy kicsit?

Ime néhány további példa, mikor a Roosevelt adminisztráció nem akarta sem "izgatni", sem "provokálni" Hitlert és a nácikat: William Edward Dodd történész, demokrata politikus és kiadó Amerika nagykövete volt Németországban 1933-1937 között, vagyis a náci éra kezdetén és felépülése idejében. Dodd-nak jó kapcsolatai voltak amerikai zsidó vezetőkkel, mint Stephan S. Wise reformrabbi és cionista vezető és Felix Moritz Warburg bankár és JOINT vezetővel, akik azt kérték tőle, hogy próbálja a nácikat mérs'ekelni a zsidókkal kapcsolatban. Ugyanakkor 1933-ban Roosevelt a következő utasítást adta Dodd-nak; "a németet hatóságok a zsidókat gyalázatosan kezelik, ezért azok félemben vannak. Mi ebben az ügyben nem tehetünk semmit, csak akkor, ha azok állampolgáraink. Védenünk kell őket és mérsékelnünk az üldözést, de kizárólagosan személyi és nem hivatalos formában". Roosevelt 1934-ben arra kérte Dodd nagykövetet, hogy hasson oda, hogy chicagoi zsidó ismerősei ne csináljanak nyilvánosan bohócot Hitlerből.

New York polgármestere Fiorello LaGuardia Hitlerről azt mondta: "egy fanatikus, aki a világ békéjét fenyegeti". Ezért Roosevelt Hitlertől bocsánatot kért. 1938-ban Harold Ickes belügyminiszter beszédet készített, melyben Hitlert és a nácikat támadta a zsidók szenvedése és üldözése következtében, Roosevelt ezen részeket kivétette a beszédből. Az amerikai zsidók bojkottott hirdettek német árukra az 1930-as évek elején. Roosevelt nemcsak, hogy ellenezte a bojkottot, de elrendezte, hogy az árukon ne "made in Germany" jelenjen meg, hanem német városok vagy tartományok nevei, a vevőközönség megtévesztésére. Csak miután a zsidó vezetőség perrel fenyegetőzött, hagyta abba az adminisztráció az olcsó trükkjeit.

1938 november 9-10, Kristallnacht a náci Németországban, 91 zsidót legyilkoltak. Az amerikai nagykövet Hugh R Wilson, aki berlini posztját márciusban kezdte, tiltakozást nyujtott át a német külügyminisztériumban a zsidók ellen elkövetett atrocitások miatt. Roosevelt ezért követét visszahívta november 16.-án és felmentette állásából?

1944-ben Henryt Morgentau és a pénzügyminiszterium melynek élén állt, massziv dokumentációt szolgáltatott arról, hogy a külügyminiszterium szándékosan késleltette még a legegyszerűbb mentési próbálkozásokat is. A felelősek maguk Cordell Hull és Roosevelt. Az utóbbi utasítást adott ugyan egy "War Refugee Board" felállítására, de eredményt felmutatni nem tudott. Richard Breitman és Allen J. Lichtman "FDR and the Jews" című könyvükben (2013) azt írják, hogy FDR hátat fordított Európa zsidóságának, lenézi az elnököt és morálisan közömbönek tartja és elítéli mert bezárta Amerika kapuit az európai zsidó menekültek elől és nem bombáztatta a gázkamrákat.

Különös figyelmet érdemel a Varian Fry ügy, mely rávilágít az US klülügyminisztérium és feje, Cordell Hull, valamint Roosevelt elnök kétes szerepére zsidómentés ügyekben. 1940-ben, miután már Franciaország kapitulált, Párizsban a németek ültek és Vichy francia pulikutyáik. Varian Mackey Fry újságíró Berlinben látogatott 1935-ben. Látván a nácik embertelen viszonyát a zsidókhoz, a nácik esküdt ellensége lett. Saját szerény szavaival: "nem maradhattam tétlen, mindaddig míg lehetőséget láttam akárcsak egynéhány életet megmenteni". Fry, egy ember a javából, aki az első volt az amerikaiak között aki megkapta a "Világ Jámborai" kitüntetést a Jad Vashemtől, zsidókat és antináci üldözötteket csempészett ki Vichy Franciaországból. Megmentettjei száma két és négyezer között. A felháborodott és szemtelen nácik az amerikai külügyminisztériumhoz fordúltak panaszukkal és Cordell Hull személyesen figyelmeztette Fry-t, hogy "megszegi olyan országok törvényeit, melyet baráti viszonyt tartanak fenn Amerikával". Érdekes kifejezés: "baráti viszonyt". Fry fütyült a fenyegetésre és folytatta áldásos mentőmunkáját. Erre Cordell Hull emberei nem újították meg Fry útlevelét és el kellett hagynia Párizst. Ki is felelős erkölcsileg azon áldozatokért, melyek Fry kényszerű távozása következtében vesztették életüket?

Tehát Cordell Hull és a Roosevelt adminisztráció szerint a demokratikus amerika "baráti viszonyban" volt nemcsak az áruló nácipudli Vichy rezsimmel, de azzal a náci Németországgal is, mely 1936 márciusában annexálta Ausztriát, 1939 márciusában elfoglalta Csehszlovákiát, 1939 szeptemberében megtámadta Lengyelországot, 1940 májusában Belgiumot, Hollandiát, Luxemburgot és Franciaországot, mind olyan államok mellyekkel Amerikának diplomáciai kapcsolatai voltak. Ez nem zavarta sem Cordell Hull-t, sem Rooseveltet. Tehát "baráti kapcsolataik" voltak a nácikkal és Vichyvel, mely kapcsolatok lehet, hogy máig is virágoztak volna, ha 1941 december 7.-én a japánok nem támadják meg Pearl Harbourt. Ekkor Roosevelt rögvest hadat üzent nemcsak a japánoknak, de a náciknak és csatlósaiknak is, és sikeresen le is győzte őket. Sok furcsaság van abban, hogy a demokratikus Amerikai csak több, mint három évvel a náci attrocitások és katonai támadások kezdete után üzent hadat Hitlernek és gyilkos rendszerének. Roosevelt elnöksége (1933-1945) és Hitler terroruralma (1933-1945) érdekefs módon fedik egymást.

Kép 2. Roosevelt a nácik szemében zsidó és bolsevik.

Annak ellenére, hogy Roosevelt zsidó származású volt és ellenségei ki is használták ezt (láds kép 2), nem tett semmi határozott lépést azon irányban, hogy segítsen enyhiteni az üldözött európai zsidóság sorsán, nem mint hitsorsos, de mint humanista és a világ legfontosabb és demokratikus államának elnöke, akinek ex officio nemcsak antikommunistának, de antifasisztának is kellett lennie. A történtek szerint az a gyanú is való lehet, hogy Roosevelt szimpatizált Hitlerrel, legalább is a zsidóellenes politikáj'aban. Rooseveltnek minden bizonnyal pontos adatai voltak az embertelen tömeggyilkosságokról, melyeknek főleg zsidók, de nemcsak zsidók az áldozatai. Hacsak nem mástól mint Sztalintól már 1941 második felében nem hallott azokról a tömegmészárlásokról melyeket a Sonderkommando egységei követtek el röviddel a német betörés után? Az, hogy mi történik 1940-ben a náci Németországban a mentálisan visszamaradottakkal, tudta. Rudolf Vrba és Alpred Wetzler 1944 áprilisában megszöktek Auschwitzból és hírt adtak a tömeggyilkosságokról. Azonfelül az amerikai titkosszolgálat nem tudott semmit? Sokkal többet annál, hiszen a háború alatt antináci németek bőven szolgáltak információkkal. A nácik a koncentrációs táborokat jóval a háború előtt állították fel és ami a lerohant Lengyelországban történt tudott volt.

Idővel Roosevelt nézeteiről és nevezzük úgy, hogy terveiről a zsidókkal kapcsolatban, meglepetésszerű dolgok derűltek ki. 1923-ban Roosevelt a Harvard igazgatósági tagja volt, mint ilyen az volt a véleménye, hogy túlsok zsidó diák van és "segített", hogy az intézet leredukálja a felvett zsidó diákok számát. Mi ez, ha nem Numerus Clausus? 1938-ban az volt Roosevelt véleménye, hogy a zsidók uralják Lengyelország gazdasági életét és ez okozza az antiszemitizmust. A náciknak ugyanez volt a véleménye! 1941-ben egy kabinett ülés alkalmával Roosevelt fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Oregonban túl sok zsidó van az állami alkalmazottak között. 1943-ban a szövetségesek észak afrikai győzelme után Roosevelt arról beszélt, hogy az arab országokban a zsidók számát bizonyos foglalkozásokban le kell redukálni, hogy megakadályozzák azoknak a panaszoknak az elterjedését, melyeket a németeknek voltak Németországban zsidókkal kapcsolatban. Rooseveltnek a gyöztes szövetséges csapatok egyik parancsnokának ez volt a háború közepén a legfontosabb problémája?

1943 májusában, vagyis mintegy másfél évvel az amerikai hadbalépés után, Churchill Washingtonba látogatott a jövőbeni tervek megbeszélésére. A megbeszélést Henry Wallace, helyettes amerikai elnök jegyezte fel naplójában írásban. Roosevelt elismeréssel beszélt egy tervről, melyet Isaiah Bowman a John Hopkins egyetem elnöke készített és ajánlott, mely szerint a zsidókat "vékonyan" szét kell szórni a világban, négy családot helyenként. A jegyzetekben az is megjelenik, hogy Roosevelt állítása szerint ezt a módszert már "sikerrel" ki is próbálta az 1920-as években Meriwether körzetben, Georgia, és a helyi lakosság nem ellenkezett. Maga a terv visszataszító és hányingert kiváltó minden tekintetben és az elszóratás gondolata beteges, elszórni a demokratikus Amerika és a világ zsidóságát? Franklin Delano Roosevelt igen nehéz háborút vezetett, melynek akkor a vége sem látszott és két még évig folytatódott. Szövetségesével a tárgyalásokon Roosevelt egyik fontos problémájának a zsidókat tartotta? Ne értsük félre, nem azokat a zsidókat akiket a nácik szisztematikusan legyilkoltak és folytatják totális elpusztításukat, hanem mit kell csinálni a zsidósággal a háború után. Memento: kezdetben Hitler is ki akarta űzni és el akarta szórni a zsidókat, de hamar a tervet elpusztításukra változtatta. Az akkori amerikai zsidóság bálványa Roosevelt volt, vajjon tudták mit tervez a bálvány?

A náci évek alatt 1933-tól felmenően, vagyis Roosevelt elnöksége alatt, az amerikai évi bevándorló kvóta németországi zsidók számára 26.000-ben volt megállapítva. Gyakorlatilag azonban ez a szám csak 6.500 volt, vagyis mindössze az engedélyezett mennyiség 25%-a. Evvel járult hozzá Roosevelt az európai zsidóság megmentés'ehez. Roosevelt privát beszélgetések alkalmával, ha a tárgy az európai zsidó menekültekről volt szó "zsidó sirámok, zsidó zokogás" megjegyzést használta. Alkalomként Roosevelt azzal is dicsekedett, "nincs zsidó vér az ereinkben". Miért a többessz'am? Kit érdekelt ez? Úgy látszik Roosevelt tudat alatt szenvedett zsidó eredete miatt és ezt antiszemitizmusával szerette volna leplezni. Mint azt fenntebb bemutattam ez Roosevelt részéről semmi más mint "wishful thinking" és zsidó őseinek minden oka megvan, hogy forogjanak sírjaikban.