top of page

Ilhan Omar az amerikai demokrácia legújabb csillaga.

  • georgekende
  • Mar 13, 2019
  • 7 min read

Ilhan Abdullahi Omar, Mogadishu Szomália születésû 38 éves muszlim asszony, aki szüleivel és testvéreivel mint “menekültek” vándoroltak be az US-be. Hogy miért kell elmenekülni egy muszlim államból azt nem nehéz megérteni, mert igen sokan menekülnek és aztán US-ben megjátszák a hû és Allahfélõ muszlimokat, mint követendõ példát mindenki számára.. Olyan vádak merültek fel, hogy Ilhan Omer valójában saját testvérével házasodott össze, nem ritka eset Szomáliában, majd elvált tõle, vád mely bevándorlási törvénybe ütközik. Evvel kapcsolatban hamis eskûvel is vádolták, de a minnesotai média elsimította és elhallgatta az ügyet.


Amerikai egyetem végzettje “politikai tudományokból”. Folyó év januárjában a demokrata párt listáján, Minnesota képviseletében a kongresszus tagja lett, megválasztása masszív bizonyítérka annak, hogy Amerika demokrata szavazói, elvesztették az iránytût és aki fizetni fog ilyen tévedésekért az nem Kína, India vagy Oroszország, hanem Amerika és Európa. Ha egy hibát tetézni lehet, még ki sem nyitotta a száját a “politikai tudományok” tudatlana, máris kinevezték a külügyi kapcsolatok bizottságának tagjává. Hát tényleg nem volt megfelelõbb demokrata kongresszusi tag egy ilyen érzékeny posztra? Ez igen rossz fényt vet a mai Amerika demokrata pártjára, de nem látszik, hogy a nagymultú pártban valaki is különösebben aggódik, inkább kéjeleg a hamis és szükségtelen “multikulturizmus” láttán. Olcsó húsnak híg a leve.


Ilhan Omar átszellemülten oktatja a kongresszust. Háttérben a zsidó Bernie Sanders kaserol.


Ami Amerikát és az új kongresszusi tagot illeti, Ilhan Omer gyakran Trump elnök ellen beszél, valójában pofázik, ami nélkülözhetetlen a mai amerikai demokráciában. Ugyanazt bizonyára nem merte volna Ilhan megengedni magának a szomáliai elnök ellen, ahonnan gyakorlaatilag mint “menekült” érkezett az US-be, de más muszlim uralkodók ellen sem. Ilhan Omar virulens antiszemita is, pedig az amerikai zsidók igen jól beilleszkedtek Amerikába visszamenõleg 1492-tõl, nem öldösik, nem öldösték és nem fogják öldösni amerikai polgártársaikat. Ugyanezt nem lehet elmondani a muszlimokról, pedig csak az utóbbi félévszázadban menekülnek Amerikába, de már itt-ott gyilkolják a hitetlen amerikaiakat vallásuk utasítására és mindent elkövetnek, hogy új hazájuk transzformálódjon olyan elmaradott országgá, mint ahonnan elmenekültek.


Ilhan Omar ismételt antiszemita megnyilvánulásai ellenére nem tartja magát antiszemitának, de, hogy ki antiszemita az nem önvallomás kérdése. Ami pedig Izraelt illeti, ott szerinte az apartheid dühöng. Izrael demokráciája példakép lehet a földkerekség 56 muszlim államának és Ilhan ezen állítása csak azt bizonyítja, hogy politikai tudományokban szerzett diplomája dacára, fogalma sincs arról, hogy mi fán terem az apartheid. Mint kongresszusi képviselõ igen rövid idõ alatt nagy fejlõdés jeleit mutatta, miután legtöbbet burkában jár, itt-ott már turbánban jelenik meg, de egyik viselet sem a demokrácia követelménye. Ilham megállapítása, hogy “Izrael hipnotizálta a világot; Allah ébressze fel a népet és segítsen megérteniük Izrael ördögi tetteit”. Nagyadag gyûlölet, nagy adag hazugság, nem kevesebb álszentség és megható a “nép”-rõl való gondoskodása.. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a BDS-t támogatja, mert Ilhan mindent támogat ami Izrael ellenes. Mikor a CNN riportere megreszkírozta, hogy magyarázatot kérjen az Izrael ellenes bojkott támogatásának okairól, nem válaszolt. Egyvalakinek aki antiszemitizmussal vádolta így próbált magyarázkodni az interneten: “Felhívni a figyelmet az izraeli apartheid rezsimre, messze van az zsidók gyûlölettõl. Te egy szomorú, gyûlölettel teli ember vagy, én imádkozok Allah-hoz, segítsen neked és boldogságot találj”. Ez szimplán pimasz válasz és “kegyes” álszentség.


Szerinte az említettek Izrael ellenessége nem más, mint jogos kritika kifejezései és távol van az antiszemitizmustól. Amit nem lehet jogos kritika érveléssel magyarázni, az Ilhan márciusra beharongozott gyüjtési akciója a hamasz javára. A hamasz terrorszervezetként van elkönyvelve Amerikában is, de Ilhan kongresszus tagja és úgy látszik megengedheti magának. The New York Post közleménye szerint Ilhan az állította, hogy US politikusok “kényszerítve” lettek, hogy hûségesküt tegyenek Izrael mellett, de õ (mármint Ilhan Omar) nem érzi magát elkötelezettnek ilyesmire ahhoz, hogy mint kongresszusi tag hazáját (Amerika) szolgálja. A szokásos álszentség és nagyhangzású öndícséret. .


Teljesen érthetetlen, hogy egy muszlim asszony, aki demokrata kongresszusi tag, aki szomáliai születésû, állítólagosan “baloldali” noha vallása (mely szerint kötelezõen állandón burkában jár) nem csak nem ismeri el, de a legszigorúbban tiltja úgy a demokráciát és a liberalizmust, mint a baloldaliságot. Ilhan Omar szülõhazájában Szomálában, mely állami önállóságát csak 1960-ban kapta és mintegy tizennégy millió lakos él melyek egységes eredetûek törzsileg és vallásilag, de ennek ellenére folyton gyilkolják egymást az iszlám vallás különféle értelmezése következtében. Szülõhazájában el vannak nyomva a nõk és gyakori a leánykák genital mutilációja.. Szomáliában az önállóságát elnyerése óta állandó véres polgárháborúk vannak, példáúl 1991-2006 között majd 2006-2009 között, de nyugalom soha. Bizonyára ez az oka annak, hogy Ilhan Omer családja elmenekült szülõhazájából Amerikába. Azonkívûl 56 muszlim állam van, azokban nincs bajok? Vannak, fõleg csak bajok vannak, mert ha nem lennének akkor az Omar család nem Amerikába ment volna, hanem egy másik muszlim államba.


Ilham Omar megtalálta minden baj okát: Izraelben, melyeket mint jó iszlamista, demokratikus jogaira való hivatkozással kritizál. Az iszlám tömeges hibáit nem kritizálhatja, mert azokra a demokratikus jogok nem vonatkoznak. Vajjon összehasonlította-e valaha is Izraelt, melyet apartheid államnak könyvel el, Szomáliával? Jobb ha nem, mert rájön a különbségekre és szégyellenie kellene magát. Nomeg azok a zsidók. Ha zsidók nem volnának és majdan, hamdulilla, keresztények sem, akkor csak a muszlim világ és Allah paradicsoma létezne. Ez feltételes és téves megállapítás, ha alapúl vesszük azt, hogy az iszlám alapítása óta eltelt 1.600 évben a muszlimok nem hagytak fel egymás öldöklésével. Csak Izraelben és a zsidókban van kivetnivaló? Nem volt alkalmunk hallani Ilham véleményét a nemzetközi muszlim terrorról, a Twin Tower esetrõl, az ISIS-rõl és az állítólag iszlám által parancsolt gyilkosságairól (beleértve a hitetleneket, de a muszlimokat is), a párizsi londoni, madridi, Bali szigeti és számtalan más muszlimok által elkövetett gyilkosságokról. Úgy látszik Izrael lefoglalja minden idejét.


Mint túlórázó jó demokrata (quo vadis Demokrata Párt?) Ilhan természetesen ex officio Trump elnök ellensége, akit elítélt a venezuelai történésekben elfoglalt álláspontja miatt, mivel Guaido végeredményben egy amerikaiak által támogatott lázadás. Az, hogy diktátort diktátor követ Venezuerlában és a világ leggazdagabb olajállamában, nem lehet sem gyógyszert, sem élelmet kapni az általa hõn szeretett népnek és közel négy millió venezuelai nép (a lakosság minregy tíz százaléka) kényszerült elmenekülni saját hazájából, az Ilhan értelmezése és meghatározása szerint, az az igazi demokrácia. Lehet, hogy Ilhan nincs meghatva a menekülõ venezuelaiak számától, hisz a menekültek száma muszlim államokból, beleértve Szomáliát, sokkal magasabb.


Nem kellett sokat várni. Ilhan Omer kongresszusi képviselõnõ miután letette a hûségesküt a Korán-ra mely szerint nõi egyenlõség nincs és nem is lesz, ellentétben az amerikai alkotmánynak, de ez nem zavart senkit, mivel a demokraták némák maradtak és cinkos aki néma. A demokrata kongresszusi tagok lelkesen tapsoltak és úgy értékelték Ilhan megválasztását, mint a liberalizmus és a demokrácia beteljesülése és egy kis szinezet a a kongresszusi plenáriumban, mely azt bizonyítsa, hogy a demokraták az egyenlõség és a multikulturalizmus hívei. Ilhan alig ült le a kongresszusban, gyorsan és sikeresen bebizonyította, hogy a burka alatt -ez esetben- nem sok észnek van helye. Ilhan Omar a választási küzdelem hevében a homoleszbi társadalom (LGBT) üdvöskéjének szerepét is magára vette, annak ellenére, hogy a Korán ilyesmit szigorúan tilt és gyakran halállal (kedvenc kivitelez’es megkövezés és fejlevágás) lbüntet. Ezen homoleszbi támogató álláspontja annak köszönhetõ, hogy az “Emberi Jogok Küzdelme”-nek nevezett homoleszbi csoportosulás nagy bölcsen támogatta Ilhan Omar megválasztását. Azt sem lehet mondani, hogy az említett LGBT tagok pontosan tudják kit támogatnak – mert aki a Koránra esküszik, melynek viszonyulását a homoleszbiekhez már említettem, rossz lóra tesz. De nem kell elkeseredni, igen gyakori, hogy az ember saját maga alatt vágja a faágat és aztán csodálkozik mikor seggreesik.


Ilhan Omer, hogy megmutassa az LBGT társadalomnak, hogy nem hiába szavaztak rá, teljes gõzzel belevetette magát a súlyemelés és a transzgenderek problémájába. Ami a sportot illeti általánosan ismert tény, hogy a férfiak sportteljesítménye és rekordjaik (világ és olimpiai rekordok), felülmúlják a nõk hasonló sportágakban elért teljesítményeit. Ez azzal magyarázható, hogy a férfi csontrendszer erõsebb,, nagyobb tömeg, hasonlóképpen az izomrendszer, ezáltal fizikai, de nem mentalis, elõnyeik vannak a nõkkel összehasonlítva. Ez egyébként jellemzõ az összes gerincesekre, a hímek nagyobbak, erõsebbek és sokszor díszesebbek (kivétel az emberiség). A rovarok kivételek, példáúl a hangyák és méhfajták. Erre alapozva a nemzetközi és az amerikai sportszövetség, jogosan, nem engedi transzgenderek (genetikailag férfiak, érzelmileg és viselkedésben nõk) részvételét nõk számára rendezett versenyeken, valójában minden sportágban, nem csak súlyemelésben.


Ilhan Omer-nek ellenkezõ véleménye van és kijelentette, hogy az, hogy a transzgender nõknek fizikai elõnyei vannak, nem más mint mitosz és nem tudományos tény. Ilhan Omer kongresszusi képviselõ szerepében kivizsgálást követel az Amerikai Súlyemelõ Szövetség ellen., ezért levélben fordúlt Minnesota állami ügyészéhez, Keith Ellison-hoz, mivel szerinte az emberi jogok súlyos törvényes megsértésértõl van szó. A követelés hivatalos kongresszusi irodai papiron lettek továbbítva. Idézet a levélbõl: “Azért irok, hogy aggodalmamat fejezzem ki, mert az Amerikai Súlyemelõ Szövetség választómat JayCee Cooper kisasszonyt.” A kisasszony, aki biológiailag férfi, de mint nõ azonosítja magát, jogosan tiltották le a nõk számára rendezett versenyeken való szerepléstõl.


Semmisem igazolja jobban Ilhan Omer antiszemita énjét, mint az a dícséret melyet David Duke Amerika élenjáró rasszistájától kapott. Duke nem csak élenjáró antiszemita, hanem fasiszta rasszista is, aki éppen úgy gyülöli a zsidókat, mint más fajúakat is, beleértve a szomáliai feketéket is, akik számára nem mások, mint átkozott “niggerek”. Azt a ziccert azonban Duke nem hagyja ki, hogy egy kongresszusi tagot, a fekete Ilhan Omer-t, ne használja fel antiszemita célokra. Duke “bókja” Ilhan-nal kapcsolatban, hogy õ “az US kongresszus legfontosabb tagja”. A fasiszta-rasszisták mint Duke, nem halasztanak el egy alkalmat sem antiszemitizmusuk támogatására, még akkor sem, ha az egy általuk gyûlölt “feketétõl” is ered. Duke esküdt ellensége mindenben Louis Farrakhan-“lelkipásztornak” mert feketebõrû, ugyanakkor lelkes partnere az antiszemitizmusban.


Aggasztó ami Amerikában (nem kevésbé Európában) történik: az egyre növekvõ antiszemitizmus, mindössze hét évtizeddel a Holokauszt után. A muszlim népáramlat jelentõs szerepet játszik, de nem csak a muszlimok, a nácijobb és az utatvesztett baloldal sem mentes. Ezek bármennyire is ellenségei egymásnak, az antiszemitizmus tárgyában vak szövetségesek. Hogy fordúlhatott elõ, hogy egy ilyen semmirevaló némber jöttment, mint Ilhan Omer az amerikai kongresszus megválasztott tagja legyen és még mielõtt leült volna, már a a külügyi bizottság tagjává választják? Ez a legjobb mit Amerika demokratái adhatnak? Tényleg nem sok. Az, hogy valaki jártatja a száját Trump ellen az autómatikusan elegendõ mint a világ vezetõ államának külpolitikai irányítója? Egy kétes politikai nézetû, muszlim fanatikus, antiszemita, politikai dilettáns, ez ami hiányzik az amerikai külpolitikának? Quo vadis? Ami pedig Amerika hatévszázados értékes, jobbára demokrata pártot támogató zsidósága demokratikus vakságában minden hivatásos antiszemitát kikóseroz? Ilhan Omar nem csak Izrael ellensége, mint antiszemita az amerikai zsidóság ellensége, politikai nézetei kétes és szélsõséges vgallásos muszlim nézetek és zagyva, bukott baloldali elvek kotyvaléka. Ilhan Omar nem demokrata és sohasem lesz demokrata, mert mint szélsõséges muszlim a hudaybiyyah (megtévesztés) szerepét játsza.


Ilham Omar-nak nincs helye az amerikai ,demokraták között és bizonyára nem a kongresszus tagjai között.

 
 
 

Comments


Also Featured In

© 2023 by "This Just In". Proudly created with Wix.com

bottom of page