Jézus, a palesztinok elsõ mártírja?

Jézus (Josua) kinek nevéhez az egész keresztény világ kapcsolódik zsidónak született, zsudóként élt és zsidóként halt meg. Mi több, Jézus maga zsidónak azonosította magát. Édesanyja eredeti nevén Mirjam, keresztényeknél Mária, araboknál Marjam, néha Mária Magdalena. Magdalena a Kineret melletti Magdala falura utal. Az akkori zsidók csak keresztnevet használtak és megkülönböztetés céljaira hozzáadták az apjuk nevét, vagy lakóhelyük nevét. Innen Mária Magdalena vagy Jézus a Názárethi. Miryam (Mária) aki a galili Nazareth lakosa volt, hogy hogy, hogy nem állapotos lett. Teljesen mellékes kérdés, hogy a megtermékenyítés a természetes megszokott úton történt, egy szerelmi légyott, késõbbi férje József az ács vagy valaki más által, esetleg nemi erõszak egy római légiós által, avagy Gabriel arkangyal szavai szerint szeplõtelen fogamzás révén a Mindenható által, a születendõ gyerek zsidó. Az elsõ keresztény szentek, Máté (Mattityahu, Matthew) és Lukács (Lukas, Luke) apostolok nem vonták kétségbe Jézus zsidóságát. Máté továbbment és Jézus származását Dávid királyon át az elsõ emberig Ádámig vezette vissza. Ez a genealógia inkább fantázia, mint dokumentáció és iigy kell értékelni a Jézus korabeli hagyományok legnagyobb részét. Ami pedig az említett szentlélek-verzió, melyet a keresztény egyház már két évezreden át hangoztat, az ilyesmivel kapcsolatos nehézségek dacára és nem lehet állítani, hogy sikertelenûl, sokan vannak akik elhiszik és a keresztény egyházak vallási alaptétele megrendíthetetlenûl. a Szentháromság (Holy Trinity): atya, fiú, szentlélek.

A koncenzus szerint, de pontos adatokat senki sem képes megállapítani, Jézus (Josua) a jelenlegi idõszámítás elõtt négy évvel (BC 4) született Bethlehemben, valószínüleg december 25.-én, mely napot a keresztény világ évente mint karácsonyt ünnepli. Az elsõ karácsonyi ünnepet 336 AD Rómában tartották, vagyis, a 340 évvel a kisded születése után. A kereszténység tele van csodákkal Jézus fogamzásával, életével és tetteivel kapcsolatban (sétál a tó vizén, feltámad, felszáll a mennyekbe). csodák melyek az azóta eltelt két évezredben nem ismétlõdtek meg. Jézus a zsidó vallás prédikátora volt, akinek elvei és cselekedetei híveket szereztek neki, hívek, akik maguk is zsidók voltak.. Jézus nem egy új vallást akart alapítani és nem is alapított, hanem magát zsidónak vallotta és a zsidó vallás reformálására törekedett. Szeretetet hírdetett, de ebben nincs új, minden vallás állandóan a szeretetrõl beszél. Szó sem volt egy új vallás megalapításáról, kizárólagosan vélt vagy valódi hibák reformálásáról, a zsidó valláson belüli vitákról. A keresztény vallást mások alapították, Jézus belegyezése nélkũl, joval a halála után, gyahorlatilag a második évszázadban, vallás melynek központjába Jézust állították.

Az akkori zsidó vallási méltóságok, mint az minden vallás esetében történt a történelem folyamán, beleértve és a római kathólikus, de más keresztény szentegyházakat, majd az iszlásmot napjainkig, a dogmatikus vallásvezetõség, féltvén pozícióját, a legapróbb kritikát is a legkegyetlenebbûl büntették halállal, de ajkaikon a Krisztusi szeretet nevében beszélve. A Római Kathólikus egyház több, mint másfél évezreden át máglyahalált, kínpadot, karórahúzást alkalmazott a kútmérgezõ, keresztényvérrel macesztsütõ és egyébb zsidók, indiánok, boszorkányok, eretnekek százezrei (milliói?) ellen, de nem felejtette el saját papjait sem Girolamo Savonarola (1498) aki túl “puritán”, Giordano Bruno (1.600) aki túl “okos” volt a tudományokban, akiket elégettek és majdnem Galileo Galilei-t is (1.610, mindössze 400 évvel ezelõtt) aki azt hitte, hogy a föld nem a világ közepe és forog (e pur si muove) a napkörûl, de szerencséjére belátta, hogy téved és minõ csoda, megkegyelmeztek neki. A muszlim dogmatisták szerint a föld természetesen lapos, aki a szélén ül lelógathatja a lábát, a teve vizelete gyógyító hatású, a hitét kardjával terjesztő Muhammad próféta aki szárnyas lova hátán (el-Buraq) repülgetett Mekkából Jeruzsálembe és aztán a Mindenhatóval találkozni, és tereferélni, majd kardjával kettévágta a holdat és a muszlimoknál az “Istentagadás” máig is halállal büntetendõ, fejlevágás és megkövezés divat.. Ugye, hogy a zsidó vallás szerényebb, legalább is már ami a csodákat és a vérszomjat illeti?

Az akkori zsidó vallásvezetõség a Sanhedrin és a fõpap Joseph Calaphas letartóztatták Jézust, kihallgatták, kigúnyolták és bántalmazták. Calaphas maga örjöngött és dühében összetépte a saját ruháját és Jézus halálát követelte, de ilyesmire hatalma nem volt. Ezért Pilátushoz fordúlt, aki azt mondta, hogy Jézus galili, tehát a Galilba küldték, de eredménytelenûl. Vissza Jeruzsálembe. Újabb kihallgatás, kínzás és végül Pontius Pilátus Jézust halálba küldte, mert ha valóban ellenezte volna a halálos ítéletet, nem kellett volna megmagyaráznia semmit, senkinek, Calaphasnak sem. Pilatus szabadon bocsájthatta volna Jézust, mint ahogy a Galilba küldte.

Négy halálraítélt maradt Jézus, mert az mondta magáról, hogy ő a “zsidók királya” és három tolvaj. Mivel a Peszach ünnep küszöbön állt, az egyiknek az ünnep tiszteletére, egy Barabás nevû tolvajnak, megkegyelmeztek, míg a maradék két tolvajt és Jézust keresztrefeszítették. Pontos dátum nem ismert, az év AD 30-33 volt, a keresztrefeszítési nap péntek lehetett, a “kettõs szombat” elõtti nap, vagyis peszach elsõ napja és szombat egybeesett. A keresztrefeszítést a római légionárusok végezték. Lévén dupla ünnep elõestéje mindenki sietett, mert a holttesteket a zsidó vallási követelménye szerint még az nap (az ünnep bejövete elõtt, tehát a kora délutáni órákban), el kellett temetni. Ez további bizonyítékként szolgál arra, hogy Jézust mint zsidót temették el. Jézus hat óra szenvedés után halt meg, az egyik római katona kardját bal mellkasába szúrta. Ennek két oka lehetett: bizonyos legyen benne, hogy az elítélt meghalt, mielõtt leveszik a keresztrõl Semmi említés nincs arról, hogy a római katona a két tolvaj esetében is ugyanezt cselekedte, tehát lehetséges, hogy azért szúrta mellbe Jézust, hogy megrövidítse szenvedéseit

A történtek idejében a Római Birodalom uralkodott. a közelkeleten, miután AD 6-ban az uralkodó Herodes dinasztia “egyesült” a rómaiakkal. A zsidók által lakott rész neve Judaea (többesszám) volt, mely magábafoglalta a jeruzsálemi környéket Judea-t, a Galil-t a Kinerettel, Samaria-t és Idomea-t (Edom). Philistea-t a délkeleti tengerparti részt (a mai Ashkalon és Gáza) ahol a filiszteusok laktak, akik a zsidóknak ádáz ellenségei voltak több, mint egy évezreden keresztûl. Ami a filiszteusokat illeti, akik már a BC 12. században dokumentálva vannak, ami k.b. a zsidók letelepedése e földrészen, nem sémita eredetûek, nem voltak olajbarna bõrûek, nyelvük sem sémita nyelv, cserépedényeik és temetkezési szokásaik azonosak az aegei szigetek lakosságainak szokásaival, vagyis ovális alakúak és az elhúnyt csontjait egy évvel a halál után nem gyüjtötték össze.. A Biblia szerint Kréta szigeti eredetûek és bibliai elnevezésük peleset. A filiszteusok meg vannak örökítve III. Ramses (BC 1186-1155) templomának falán. 2016-ban Ashkalon mellett feltártak egy 150 tagú filiszteus temetõt, az individuális sírok ovális alakúak, hasonlóképpen az aegei szigeteken kivitelezett temetkezéseknél. Genetikai vizsgálatok további bizonyítékokkal szolgálhatnak.

.

A szent föld a Római Birodalom idejében AD 6 - AD 135.

A rómaiaknak az önkéntes “egyesülés” dacáta nem volt nyugtuk, már ami a zsidókat illeti, mert azok vallási alapon lázadoztak. Az elsõ lázadás AD 66-73-ban volt, melyet a rómaiak levertek, Jeruzsálemet és a második szentélyt lerombolták, sokakat leöltek, Rómába hurcolták mint rabszolgákat. Gyõzelmük emlékére építették Rómában (AD 82) Domitian császár uralkodása alatt, testvérének nevét viselõ és mindmáig épségben megmaradt Titus diadalivet, melyen a kegyszerekkel vonuló zsidó rabszolgák vonulnak fel, mely diadalív jelzi a kétezeréves zsidó szétszóratás (galut) kezdetét. A második lázadás gyakorlatilag a szétszóratásban élõ zsidók lázadása volt, Kitos lázadás (AD 115- AD 117) a rómaiak ellen, Ciprus, Egyiptom, Mesopotámia és Cyreneica-Libia területein és a lázadók közel fémillió rómait öltek le. A lázadást Lusius Quietus verte le, innen a lázadás elnevezése. A harmadik lázadás az ismert Bar-Kochba féle lázadás volt (AD 132-AD 136), mefy leverése után a rómaiak kitiltották a zsidókat Jeruzsálembõl, ahova csak 9 B-Av napján léphettek be. Az akkori uralkodó Hadrianus (AD 117-AD 138) annyira megharagudott a zsidókra, hogy AD 135-ben betiltotta az addigi Iudeaea (Judea) elnevezést, Jeruzsálemet Aelia Capitolina-ra változtatta és az uralma alatt levõ részt Syria-Palestina (Philistea) nevezte el. Nem kell mondani, hogy a Palestina elnevezés elõször lett használva AD 135-ben a rómaiak által. A Bar-Kochba lázadás leverésének egy további egyenes következménye volt a kereszténység elterjedése, vagyis 130 évvel a zsidó Josua (Jézus) halála után. .

Aztán a huszadik században a Palesztina elnevezés újra divatba jött. Megalakúlt a cionista mozgalom arccal Jeruzsálem felé. A fasizmus állandóan hangoztatta, hogy “menjenek a zsidók Palesztinába”, ámbár eszükben sem volt ezt megengedni, inkább a Holokausztot valósították meg. Izrael újraéledésekor 1948-ban senki sem akart Palesztinát Izrael mellett, a Jordán folyó nyugati partja Jordániához tartozott, a Gáza környék Egyiptomhoz. Az 1967-es elsöprõ izraeli gyõzelem után, senki sem akarta a szeretett muszlim arab testvéreket, sem Jordánia, sem Egyiptom. E területeken élõ sémita arab lakosság egyiptomi születésû vezére Jasser Arafat (teljes nevén Mohammed Yasser Abdul Rahman Abdel Raouf Arafat al-Qudwa al-Husseini) kikálltotta a muszlim arab Palesztinát, majd fegyverrel el akarta foglalni a Jordán királyságot (1970), majdan Libanont (1978 és 1982), de belebukott. Maradt tehát az ú. n. arab palesztín. Miután Arafat elhúnyt (2004), helyébe Mahmoud Abbas (beceneve Abu Mazen elsõ fia neve után) aki parlamenti választások nélkûl immáron tizenötödik éve ül az elnöki székben.

Palesztinnel kapcsolatban egy igen furcs dologra kell felhívnom a figyelmet. Palesztina római eredetũ elnevezés AD 135-ből, a filiszteusok után. Az az arab nép mely magát leszármazottként próbálja magát kinevezni, nyelvében nem ismer P betũt, hanem helyette B-t használ. Ime néhány példa. A “palesztínok” nyelvén nadrág “bantalon” a pantalon ismert meghatározás után. A narancs neve neve “bordugal” a szó eredetije Portugál, ahonnan a narancsot behozták egykoron. A paradicsom neve “bandura”, pandora (görög csodakehely) után. Puszi (csók, pussy) buszu. Flavia Neapolis a római érában, Shechem a Bibliában, Neapolis a p betũ torzítással Nablus.

Abu Mazen igen tiszteli a karácsonyt és mégjobban Jézust. Ami a Palesztín területén élõ arab keresztényeket illeti, a helyzet alapjában más, ugyanis Bethlehemben Jézus születése helyén a lakosság száma változatlan (25.000), csak a keresztények számaránya drasztikusan csökkent 70%-ról 15%-ra. E keresztények eltünése egyenes következménye a Palesztín Hatóság üldözésének, uralmának kezdetétõl (1994) napjainkig. Ez nem zavarta Abbast 2013-ban Ramalláh-n ünnepelni a bethlehemi karácsonyt. Ha a pápa õszentségét, aki személyesen látogatta meg a szenthelyeket, mindezek nem aggasztják, bizonyára így kell lennie. Abbas közben annyira megszerette Jézust, hogy ő is kinevezte az elsõ Palesztín mártírnak (sahid) és kiderítette, hogy a palesztinok mintegy négy és fél évezrede élnek a környéken, tehát az is lehet, hogy a zsidókat is megelõzték? Gyakorlatilag Abbas a történelmet írja át, az egyéni szükségleteinek megfelelően.

A baj ott van, hogy a butaság ragadós és ha egy hazugságot ismételsz (a közelmultban sikeresen alkalmazott náci, majd kommunista szisztéma), egyre többen és többen elhiszik, pláne, ha azonfelül egy kicsit antiszemiták is. A PLO természertesen követi Abbast és magáévá tette Jézust. A Palesztin TV (PATV 2010 december 3) adásában Arafat bölcsességét idézte, mondván: “Jézus az elsõ palesztín Sahid”. PATV 2009 május 12: “Jézus és Szũz Mária tipikus palesztinok voltak”. Salam Fayyad palesztín miniszterelnök 2010 karácsony ünnepén egy 16 méteres karácsonyfa mellett: “Karácsony alkalom arra, hogy megünnepeljük a palesztín Jézust”. Samih Ghanadreh (izraeli állampolgár, Nazareth) beszélve a PATV-n Arafat-hoz vezette vissza Jézus identitását mint palesztín és mártír.

A muszlimok Jézus imádata nem akadályozza meg a őket abban, hogy a keresztény templomokat lerombolják, Krisztus híveit legyilkolják, a kereszteket (a keresztes háborúk óta nem bírják látni a kereszteket) és a felfeszített szobrait darabokra törjék. Ebben a Vatikán sem talál semmi rendellenességet, legalább is ezt kell érteni a tétlenségükből, mondjam azt, hogy aki néma az cinkos? A hülyeség epidémia ragadósabb mint azt egy átlag normális ésszel gondolni lehet. Sajnos Amerika, a demokrata világ vezetője, sem mentes a palesztin Jézus Krisztus féle kisajátítás folyamatától. Nincs abban semmi különös ha imám Omar Suleiman azt hirdeti, hogy Jézus egy palesztín, a különös csak az, hogy Omer Suleiman egy texasi mecset imámja. Ilhan Omar szomáliai eredetũ, antiszemita muszlim hölgy is kisajátítja Jézust, ami ebben érthetetlen az az, hogy Ilhan Omer az amerikai kongresszus demokrata képviselőnője és az kongresszus külügyi bizottságának tagja.. William J. Barber II fekete amerikai protestáns pap igehirdetése szerint “Jézus egy barnabőrũ palesztín zsidó”. A tudatlanság tengerében a New York Times is kiveszi a részét. Nem újkeletũ és Ismeretes a NYT Izrael ellenes beállítottsága, úgy is mondhatom antiszemitizmusa, de ez nem elfogadható magyarázat a NYT által elkövetett pofátlan történelem hamisításra. A lap húsvéti (2019 április 19) számában megjelent terjedelmes cikk alapján azt kell hinni, hogy sem a NYT, sem a cikk írója Eric V. Copage nem tudják ki volt Jézus? Copage, egy ismert és jónevũ (legalább is eddig) fekete amerikai iró, akinek úgy látszik virulens kisebbségi érzései vannak fekete bőrszíne miatt, mert azt fejtegeti, hogy 6 éves kora óta nem érti miért is van Jézus úgy ábrázolva, mint fehérbőrũ, szőkehajú és kékszemũ, mikoron Jézus, aki “minden valószínüség szerint palesztín volt”, tehát barnabőrũ. Copage és a NYT szerint tehát Jézus nem zsidó, hanem palesztín. Sem Copage, sem a NYT nem tudják, hogy Jézus zsidó volt és nem palesztín? Lehet, hogy nem olvasták a Bibliát, de az Új Testamentumot sem? Az, hogy Copage egy héttel későbben (április 26) “javítást” közölt, nem változtat semmit.

Jézus minden kételyen felül egy zsidó nő fia volt és tekintet nélkũl arra, hogy ki volt a nemzője, zsidó volt. Zsidónak született, zsidóként nevelkedett és élt, zsidóként azonisította magát, a “zsidók királyának” titulálta magát, zsidóként halt meg és zsidó ritus szerint temették el. Máté és Lukács apostolok zsidóságát nem vonták kétségbe. Jézus semmiféle új vallás megalapítója nem volt. Ami Palesztínát illeti ezt az elnevezést csak AD 135-ben vezette be a római Hadrianus, egy évszázaddal Jézus halála után, a Bar-Kochba lázadás leverése után, szimbolizálva, hogy Judea megszünt létezni. Azoknak akik magukat ma palesztinoknak vallják, semmi közük a filiszteusokhoz, akik aegiai eredetũek, nem semiták, nyelvük nem sémita, fehér bőrszínũek, használati eszközeik és temetkezési szokásaik mások mint az akkori környékbeli népeknek.

Hazudozni lehet, de a történelmet megváltoztatni nem. Az arabok csak 637-ben érkeztek Jeruzsálembe és Izrael földjére, mikor a Bizánciak személyesen hódoltak be Umar Ibn Khattab kalifának, aki a behódolás és “jizra” (vallási adó muszlim országokban, nem muszlim vallásúak számára) fizetése ellenében, vallás szabadságot igért. Nem mai muszlim törekvés.

Jézus tehát nem volt sem palesztín, sem a palesztinok elsõ “önfeláldozó” mártírja Az önmagukat palesztinoknak titulálóknak nincs népi múltja Izrael földjén. Ami pedig a palesztín és egyébb muszlim “mártírok” (sahidok) illeti, azok nem mások mint ártatlanok tömeggyilkosai és semmi közük sincs Jézushoz.

Igy tehát Jézus marad az aki volt, egy zsidó.